"- LOL
- Ez mi volt? Mi az amit az előbb mondtál?
- LOL.
- 'Hangosan felnevetni'?
- Aha.
- Ez része a szókincsednek? Komolyan? LOL?
- Nem kellene, hogy a tiednek is a része legyen? Elvégre a netre írsz.
- Na, ennyit a merevedésemről. Búcsúzz el tőle.
- Mi a gond azzal, hogy LOL?
- Semmi, azon kívül, hogy minden egyes alkalommal, amikor kimondod, újabb szöget versz az angol nyelv koporsójába."

OMGWTFLOLROTFLSTFUTHXBTW. STB. Tele vagyunk idiótábbnál idiótább rövidítésekkel, amiket valami miatt úgy döntött a tisztelt polgárság, hogy indokolt használni. A problémám ott keződik, hogy ezek ráadásul angol rövidítések, ami külön idegelő. Akkor legyen LOL helyett HF. Ja, az már foglalt. Így viszont duplán gyilkolják egyesek a magyar nyelvet, amiről sokan mondtak már sok mindent, de az tény, hogy az egyik legbonyolultabb a világon és mint ilyet, egyszerűen nem illik kinyírni.

Ez nem valami patrióta baromkodás, egyszerűen tényleg nem értem. Nem beszélgetünk, MSN(!!)-ezünk, nem írunk, hanem blogolunk, nem felhívjuk a másikat, hanem felnézünk Facebookra (FB), hogy megnézzük, mi van vele. Szavazhattunk az új hét csodáról, pedig igazából maga az Internet a világ új hét csodája. Ezzel még nem lenne baj, szabadabbá tett minket, azt mondhatunk és ott, amikor, ahol és amit csak akarunk. Nyilvánosan kiállhatunk és elmondhatjuk, hogy a Kurva anyádat és senki nem büntet meg érte. Kérdés persze, hogy valóban nyilvánosan tesszük-e és hogy kimondjuk-e. Vagy inkább a rövidebb, időtakarékosabb USOB-ot (You Son Of a Bitch) mondjuk, mert... Tényleg, miért is?

Rövidítünk, ezzel nem lenne baj, de az istenért, miért van szükség ezekre az elbaszott angol rövidítésekre, amiknek ráadásul semmi értelmük nincs? Miért kellett elkurvítanunk azt a találmányt, ami a szabadságunkat adhatta volna? Leülünk a gép elé az üres szobában és elrejtőzünk a tömegben, a biztonságos, értelmezhetetlen mozaikszavak rengetegében, az internet nyújtotta anonimitásban. Mi lesz akkor, mikor tényleg és végleg kicsináljuk a nyelvet, amit az őseink adtak nekünk? Nem arról van itt szó, hogy tiszteljük a kibaszott történelmünket, arról nincs értelme papolni, hiszen van, aki azt sem tudja, hogy október 23-án mit ünneplünk, miről emlékezünk meg, van, akinek fogalma sincs, hogy ki is az a Horthy Miklós és még folytathatnám. Ilyen helyzetben azt, ami több mint száz évvel ezelőtt történt, nem kérhetjük számon. Tényleg nem.

Tényleg olyan kurva hosszú időt vesz igénybe, hogy elolvassunk egy néhány oldalas cikket? Tényleg vállalhatatlan, hogy kimondjuk a mondatokat ahelyett, hogy egy kimondhatatlan rövidítésbe sűrítenénk? Persze igaz, kimondani már nem kell, mert írjuk, le van szarva, hogy lassan beszélni is elfelejtünk, hogy mostanára már ott tartunk, hogy van, aki gyorsabban gépel, mint amennyi idő alatt kimond egyetlen mondatot (ki a faszt érdekel persze, hiszen úgyse értené senki. Aki pedig mégis, az nincs fenn MSN-en). De amikor már elfelejtetek magyarul, amikor már elfelejtitek, hogy a WTF annak idején csak egy rövidítés volt, akkor vajon lesz-e a valaki, aki rámutat arra, hogy ez nem beszéd? Azt mondják, a történelem ismétli önmagát. Annyira retteg mindenki attól, hogy egy nukleáris holokauszt romba dönti a világot és visszadobja az úgynevezett civilizációt párszázezer évvel, hogy észre se vesszük, hogy nem kell ahhoz atomháború, hogy visszatérjünk az ősemberek korába. Hogy lassan, anélkül, hogy bárkinek feltűnne, visszatérünk.

Nem beszéd, hanem valami kezdetleges gügyögés vesz körül minket, nem nyelveket tanulunk, hanem kibaszott rövidítéseket, amikről jobb esetben tudjuk, hogy mit jelentenek. Az új, univerzális nyelv, amit mindenki ért.

Részemről akkor már inkább a nukleáris holokauszt.

note: Az ötlet és a fenti idézet a Kaliforgia (Californication) című sorozat első évadának ötödik részéből, a LOL című epizódból származik.