Két héttel később...
Oké, az alapkoncepció az volt, hogy teljesen tisztán kéne megírni ezt a bejgyezést, de most, hogy elkezdtem, nagyon erős bennem a késztetés, hogy leugorjak a Zuzuba és vegyek egy üveg bort, hogy majd azt kortyingatva írjak. Másról nem is beszélve, egyébként gonzó blogolás is lesz hamarosan, szerintem vicces lesz, mások szerint meg amúgy se mérgezzem a netet a gondolataimmal, de amíg ilyenek léteznek, hadd ne én legyek már a fertő.
Szóóóóóóóóóóóval. Valami olyasmi van most, hogy asszem kicsit lehiggadtam, még aludni is sikerült mostanában. Egészen addig, amíg el nem kezdtem átfuldokolni az éjszakákat, de ilyen ez. Most legalább van racionális magyarázata annak, hogy nem alszom (vagy csak a szervezetem reagált így, mert valahogy muszáj volt kiegyenlítenie az Utazás miatti álmatlanság miatt érzett kognitív disszonanciát), mivel eddig az, hogy éjjel három-négy magasságában úgy voltam vele, hogy na most már lefekszem, aztán még egy-két óra múlva is ébren bámultam a falat, az elég zavaró volt. Aztán egyébként múlt héten összerakódtak a dolgok és azóta tök jó volt, aludtam egy csomót.
Na majd meggyógyulok, annyi van, hogy sajnálni még sajnálom, de legalább tanultam belőle. Meg ennyit bassza meg, hát ne haragudj, de nem ér semmi, pláne, hogy teljesen feleslegesen baszom az agyamat a falhoz minden nap, nem lesz több értelme. Mondjuk az tény, hogy kurva jó volt. Gondolom neked is.
Aztán egy koncert, meg egy elmaradt találkozás és megvilágosodtam, egyébként én voltam a gyáva féreg aznap este is, de ez már csak ilyen, legalább egy kicsit megint önző voltam és akkor leesett, hogy óbasszameg.
És majdnem fél évvel később már kurvára nem helyben toporogva álldogálok és bámulom magamat, mert ennyire azért csak lehet valaki narcisztikus. És ennyi, valójában megérte, csak utána kicsit mindig nehéz. Legalábbis ezt mondják, én nem tudom, mondom, két hete ez az első olyan nap, amikor még ilyen későn is. Szóval öröm és bódottá, meg hát ugye ami zöld, az mindig jó.
Mármint tulajdonképpen ugye.
Utolsó kommentek