"Én nem azért jöttem a BKF-re, hogy gondolkodjak." - mondta Eszter és ivott még egy korty pezsgőt.
N-nel és Dinával söröztünk, talán a Tetthely nevű kocsmában voltunk, amikor előjött a kérdés, hogy miért van az, hogy a jófej srácok soha nem a hasonló humorú csajokkal jönnek össze, hanem olyanokkal, akik sokkal kevésbé és/vagy sehogy nem értékelik/értik a poénokat ilyesmiket. Teszem hozzá, ez engem személyesen is érintő kérdéskör, tekintve, hogy miután szakítottunk, Any például kijelentette, hogy soha nem a humoromat szerette bennem, ami több kérdést is felvet, többek közt azt is, hogy vajon hogy a faszba bírta akkor majd' két évig mellettem, akinek... Hát legalábbis a mondandóim 90%-a valamiféle kifordult cinikus poén. Mondom, ez csak egy a kérdések közül, amikről itt most biztos nem lesz szó, valószínűleg később se. De a fenti kérdés marad: miért, hogyan történik ez??
Most persze lehet jönni azzal, hogy jaj, dehát ott van xy és vz, akik tökre szeretik egymást és pont ugyanolyan jófejek estébé, az van, hogy kivételek vannak, voltak, lesznek is, abban a beszélgetésben nem róluk volt szó, konkrétan le vannak szarva. Bocs. Egyébként házifeladatul meg is kaptam, hogy akkor dolgozzak ki egy elméletet erről a történésről, sokáig nem jutottam még, eddig azt bírtam kitalálni, hogy ez valamiféle kognitív késztetés a disszonanciára. Majd megírom a jót erről is, két A4-es oldalon, 12-es betűmérettel, Times New Roman stílusban, maximum 1.5-es sorközzel. És publikálom valami szaklapban. De komolyan. Addig is, időzzünk el egy kicsit azoknál, akik képtelenek különbséget tenni poén és poén, poén és komoly között.
"Érezd a hangom!" - mondta Monica a Friends egyik részében és mindenki értette, nevetett és jó volt. De mennyire idegesítő már, amikor ezt tényleg mondani kell? Amikor például ültünk a Tetthelyen vagy tegnap este, mikor ittunk még egy-két sört és egy jégert az esti filmezés előtt, ezt nem kellett, tudtuk, hogy mi a fasz van, hogy akár azt is mondhatnánk a másiknak, hogy megbasztam anyádat, ha kontextusban van, akkor nincs vele baj, jó poén. Az ilyen emberekkel sokkal jobban szeretek akárhol lenni, mint azokkal, akik nem értik vagy nem akarják érteni, hogy most nem egymást bántjuk, hanem jól érezzük magunkat. De mégis, valahogy nem az ilyenekkel jön össze az ember, hanem az olyanokkal, akik teljesen vagy legalábbis részben mások, akikkel nem lehet így poénkodni. Pedig a kísértés ott van, néha iszonyú jó lenne benyögni a 10 pontos poént, de nem lehet, vele nem. És ez a kifordult érzés igazából még csak nem is okoz szenvedést, az ember még örül is neki. Így érzi, hogy most tényleg foglalkozik azzal, akivel együtt van. Persze valójában nem, hiszen csak talált valamit, amire oda tud figyelni, a lényeg elcsúszik valahol. Aztán egyszer, egy gyenge pillanatban az ember elkezd visítani a röhögéstől, pedig kibírt annyi mindent, például azt, hogy elhitte a csaj, mikor a haverja arról magyarázott, hogy márpedig ha zuhansz hetvehárom emeletet, akkor, ha úgy esel, simán túléled mindenféle probléma nélkül, akár el is sétálhatsz, csak "ügyesen kell landolni". Vagy azt, mikor egy másik haverja azon szórakozott, hogy elhitette a csajjal, hogy márpedig Blaha Lujza férfi. De azt már nem bírta, mikor a csaj megkérdezte, hogy hogyan kell galuskát sütni nokedlivel, mert "ha tényleg olyan finom, akkor csinálok". Pedig szerettem én, aranyos volt a maga naivitásában, de egy idő után ezt nehéz elviselni. Nem, nem mondom meg ki volt, soha nem jöttünk össze igazából, csak amolyan jólérezzükegymást-ig jutottunk el.
És végül. Múlt héten ittunk nálam, aztán a Morrison's 2-ben kötöttünk ki. És jó volt. Beszélgettem még itt, meg aztán ott is egy Eszter nevű lánnyal, akit Alex hozott ide és akinek a barátnőjével ő eltűnt. Az estéről majd máskor mesélek, a lényeg itt az, hogy bár voltak vele kapcsolatban prekoncepcióim, amik ráadásul nem éppen a legfényesebb képet festették róla, az az igazság, hogy régen beszélgettem ilyen jót egy vadidegennel. Ő szét volt esve, én pedig olyan jól vagyok, ahogy már nagyon régen éreztem magam. Nem volt kínos csend, nem volt félreértett poén. Értettük egymást. Nem mintha ez valamiféle változást hozott volna az életemben, itt most nincs semmiféle megvilágosodás vagy ilyesmi, csak azért említem, mert már megint bebizonyosodott, hogy az előzetes ítélet hülyeség. Ahelyett, hogy azon bénázunk, mi lesz, észre kéne már venni, hogy mi van. Mert kurva jó dolgok vannak ám.
Szóval ezért van például ez a tökhülye/tökmás csajra/csávóra rákattanás: mert a) legalább a haverjaid jól szórakoznak és b) mert ha jól érzed magad, akkor mindent lehet. És emiatt nem jön össze a tökéletes párosítás sem. Mert azzal, akinek jó a humora, jól érzed magad, ha egy asztalnál ültök és poénkodtok. De ha már együtt vagytok, akkor egyszer csak kínosan elkezdesz figyelni mindenre, amit mondasz. Ami persze faszság, mert nem kéne. De ez van.
Utolsó kommentek