Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy nem nagyon van állat, amitől jobban megijednék, mint a különböző tereken tömegesen fellelhető undorító, nagyjából hatszáz féle halálos betegséget hordozó szürke városi galambok. Most róluk lesz szó.
Alacsonyan repülnek, ráadásul tömegesen. Adott esetben érzed, ahogy az arcodat súrolják a szárnyukkal, összerezzensz, megtorpansz és azon imádkozol, hogy a következő ne beléd repüljön, hogy átadjon néhányat a betegségek közül, amik a szervezetét erősítik. Múltkor a Nyugati téren az aluljáróban láttam néhány galambot, ott még rosszabb a helyzet, hiszen egy zárt térben repdesnek ide-oda, mindenféle rendszert nélkülözve. Az, hogy vannak, akik még etetik is, véleményem szerint nagyban mutatja, hogy miért tart ez az ország ott, ahol.
A galambok családjába 42 nem és 313 faj tartozik, ami némileg meredekké teszi a tényt, hogy én összesen két csoportra fogom őket bontani: a szép fehérek és a csúnya színesek. Ha még azt is hozzávesszük, hogy ez a fajta osztályozás meglehetősen rasszista is, akkor tényleg bajban vagyok, de mentségemre legyen mondva, hogy a) baromira nem érdekel, ha valaki emiatt kötözködik, azt még kinevetni sincs kedvem és b) így csak azt mutatom, hogy a galambok, mint olyanok tökéletesen párosíthatóak társadalmunkkal.
Már az ókorban, Mezopotámiában is szent állatként tisztelték a galambokat, később a kereszténység hívei is előszeretettel alkalmazták jelképként és még ma is a fehér galamb a béke szimbóluma. A nagy történelmi múltra visszatekintő állatok voltak áldozati állatok a zsidóknál, tenyésztették őket finom húsukért, de a legnagyobb megtiszteltetésben 325-ben, a niceai zsinaton részesültek, amikor megválasztották őket a Szentlélek hivatalos jelképének. Ezen kívül később a szakrális mellett polgári foglalkozást is vállaltak, a ma Magyar Posta néven futó káoszt például most is simán porig aláznák a szolgáltatás minőségének versenyében. Ők legalább mindig célba juttatták a leveleket...
Később ellustultak, keveredtek egymással és kialakult a fehér-színes ellentét, nagyjából azzal egyidőben, hogy megjelentek az első modern rasszista megnyilvánulások. A Moszkva téren és Budapest számos pontján fellelhető, úgynevezett koldus galambok a tökéletesen lecsúszott, pofátlan verziói az egyébként nemes állatnak. Ha Istar istennő látná, hogy hova jutottak szent barátai, valószínűleg kibaszottul ideges lenne, de szerencsére őt már réges régen kivégezte egy Lucifer nevű csávó, aki aztán később öntudatra ébredt. A gyökér... Na mindegy, ez egy másik történet, majd valamikor talán erről is mesélek.
Szóval a lényeg, hogy a színesek nem dolgoznak, egész nap csak hesszelgetnek a városban és arra várnak, hogy a sült galamb a szájukba repüljön körülöttük lévők majd adnak nekik kaját. Ha meg nem, akkor elrepülnek mellettük fenyegetően közel, csak hogy éreztessék jelenlétüket. Megélhetési bűnözés, na.
Az persze nem véletlen, hogy ilyen sok csúnya-rossz galamb van és csak nagyon kevés fehér-tiszta. Ráadásul az a kevés is csak külsőleg tiszta, belül ugyanolyan rohadtak, képtelenek arra, hogy változtassanak a környezetükön, pedig ez az ő feladatuk lenne, segíteniük kellene elveszett társaikon, de ehelyett inkább lenézik őket, arrébb ülnek a villamoson repülnek, próbálnak nem tudomást venni róluk.
Vannak persze olyanok, akik tényleg próbálnak segíteni, csak nagyon kevesen, túl kevesen. Amikor C. a Szent János Kórházban volt és rendszeresen látogattam, előfordult, hogy egy-egy szürke galamb berepült a pszichiátriai osztály étkezőjébe. Amikor valaki már ennyire kétségbeesett, akkor muszáj lenne elgondolkodni, hogy valamit tenni kellene, de aztán valahogy inkább mégsem. Jobb úgy, ahogy van - ha behunyod a szemed, akkor eltűnik a világ.
D. most mesélte, hogy a múltkor, mikor felszállt az 59-es villamosra a Városmajornál (a.k.a. Fogaskerekű), már fenn volt rajta három szürke, akik közül kettő leszállt a Nyúl utcánál - biztos ott volt dolguk. Azt gondolom mondanom sem kell, hogy blicceltek...
Utolsó kommentek