Szóval az úgy volt, hogy megint beszóltak, pedig tényleg nem csináltam semmi rosszat. Asszem.
Nekem meg hirtelen elég sok minden kavargott az agyamban, nyilván kicsit ideges is lettem, ez így megy mindenkinél, de végül a frappánsabbnál frappánsabb riposztok közül (pölö: "Igen, sajnos én például járok iskolába/csinálok is valamit, nem csak punnyadozok, úgyhogy előfordul, hogy kimennek dolgok a fejemből"), amik persze csak gúnyos visszavágások lettek volna, inkább választottam az egyetlen olyat, ami biztosan nem bánt meg senkit. Szóval csak mosolyogtam és befogtam a pofámat. Aztán majd leülök valakivel, bekészülünk és ha olyan, akkor jót tudunk röhögni a sztorin. Mindenesetre ez régen nem fordulhatott volna elő.
Régen egy jó poént nem hagytam volna ki, akkor se, ha az csak nekem vicces. Most például nem tudom így hirtelen, hogy ez fejlődés-e. Nem hiszem, hogy az egyébként, de néha jó ezt képzelni. A tapasztalat az, hogy az, amit fejlődésnek gondol egy csomó ember valójában csak annyi, hogy éppen máshogy csinálja ugyanazt. Annak mindenesetre örülök, hogy megtanultam ezt is csinálni, jól jöhet még, hogy ha akarok, akkor csendben bírok maradni. Egyébként próbáljátok ki, kurva nehéz. Tényleg.
Ami még történt: megszületett unokaöcsém. Barnabásnak hívják, de itt csak Barney-ként fogok rá hivatkozni. Mikor meglátogattuk őket a kórházban, el nem tudom mondani, hogy milyen szarul nézett ki nővérkém. Egyébként megkérdeztem és szerinte 10-es skálán 11-es szinten szar szülni. Vagy 12-es. Vagy 13-as. Szóval szar. De a vége nagyon durván kurva jó, ezt is mondta. Mondjuk én nem sajnálom, hogy kimaradok ebből a buliból. Utána söröztünk sógorral (igen, baszki, mi ketten elmentünk piálni - gondoltuk volna ezt néhány évvel ezelőtt?), ő is mondta, hogy a terhesség alatt azért szar volt neki, hogy nővéremben benne van a kölyök, közelebb van hozzá - aztán látta szülést és úgy lett vele, hogy áhh, ennyit megérdemelnek ezért cserébe...
Szóval ennyi. Megint eltelt egy hét.
Utolsó kommentek