Az van, hogy most itthon vagyok, meg bejegyzés is rég volt már, szóval összeütök ide valamit.
Igen, ez a cím még nekem is fáj, ráadásul rohadtul ötletem sincs arról, hogy miről írjak. Az Ex-akták sorozatot például rohadtul folytatni kéne, meg vannak még ötletek a fejemben, hogy mi mindent lehetne-kellene, de most valahogy nem érzem a késztetést. Erről mondjuk lehet, hogy a 90 fokos hőség tehet, fene tudja. Az például kiborító, hogy már megint most van jó idő, mikor Budapesten rohadok, mostanáig Balatonoztam, akkor persze felhők, eső satöbbi. Na mindegy.
Amit most kitaláltam Balatonon, hogy legközelebb azt fogom csinálni, hogy minden nap leírom, hogy mi történt, aztán szépen adagolva (például a naponta-adag az egészen logikusan hangzik) kirakom ide, hogy lám, így néz ki egy hét Balatonföldváron. Most sajnos nem jegyzeteltem, viszont legalább volt olyan, hogy reggel 7-kor mentem aludni. Ami nem is rossz.
Az egyik kedvenc, ami történt az volt, mikor Susheela és Morris társaságában mentem vásárolni. Elsétáltunk egy hmm, értelmiségi pár mellett, akik közül a srác éppen akkor bírt megszólalni, mikor odaértünk. Ránézett a barátnőjére és megkérdezte: "Viszket még a lukad?"
Igen, szerintem is felháborító, hogy egyesek annyit sem képesek mondani a szerelmüknek, hogy Drágám vagy Édesem. Az pedig egy eléggé nagy sajnos, hogy a csaj a Nem választ adta erre az igen lényegretörő és egyszerűségében is szerethető kérdésre. Mert ha teszem Igent mond, akkor mi történik? Neki állnak ott, az utcán dugni vagy kibírják hazáig? Az élet nagy kérdése, amire soha nem derülhet fény...
De most komolyan, fényes nappal, egymásba kulcsolódó kézzel sétáltok a Balaton partján egy fasorban és elhangzik ez a kérdés... Most nem is annyira a srácok, inkább lányok véleménye érdekelne: mit tennétek? Mielőtt válaszolnátok, még egy sztori: ötvenes évei vége-hatvanas eleje felé járó komoly üzletasszonytól kérdezte egy negyvenes-ötvenes kollega: "Puncikám! Odaadnád a..." Tényleg? Puncikám? Viszket még? Ne már.
Ha eddig eljutottunk, akkor tényleg nincs már sok hátra. Én meg ledőlök, mint a kecskeméti fekvőtorony és félálomban várom az apokalipszist. Mert az legalább ilyen vicces lesz.
(folyt. köv.)
Utolsó kommentek