Az Across the Universe egy olyan film, amit mindenkinek látnia kellene, aki szereti a Beatles-t. Mondhatnánk, hogy Beatles-film, pedig nem az. Még csak nem is egy film Beatles-dalokkal. Nem. Ez egy film Beatles-dalokból. És ez teszi igazán rendkívülivé.

Prudence (T.V. Carpio), Maxwell (Joe Anderson), Lucy (Evan Rachel Wood) és Jude (Jim Sturgess). Már a szereplők neve is egyértelművé teszi, hogy mivel állunk szemben. A rendező Julie Taymor (videós interjú itt, jó hosszú interjú úgy általában róla itt) valószínűleg nagyon is Beatles-addikt, az egész filmet végigkíséri az a fanatizmus, amit egy olyan műtől vár az ember, amit egy együttes számaiból írtak. A színészek tökéletesek, az átvezetések egytől egyig ötletesek (személyes kedvencem a legelején a főcím és persze az epres jelenet), a nyelvi poénok pedig... Hát azok közül biztos nem fedeztem fel az összeset.

Érdemes angolul nézni, különben a film nagy része egyszerűen eltűnik. Az olyan mondatok, mint például a You ain't got nothin' vagy a She came in through the bathroom window olyanok, amiket az ember még csak észre sem venne különben. Az egész film ilyen: mikor éppen nem Beatles-nóta szól, a párbeszédekbe van belopva egy-egy sor. A filmhez egyébként több mint harminc számot használtak fel, köztük megtalálható persze a Hey Jude és a Lucy in the Sky with Diamonds is.

És akkor most jöjjön a sztori: Jude Liverpoolból (honnan máshonnan?) Amerikába megy megkeresni apját, aki katonaként Angliában táborozott és teherbe ejtette a fiú anyját. Itt találkozik Max-szel, akinek a húga Lucy. A két fiú New Yorkba költözik, ahol megismerik az énekesnő Sadie-t (Dana Fuchs). Nemsokára csatlakozik hozzájuk a gitáros Jo-Jo (Martin Luther McCoy) és Prudence (igen, a fürdőszoba ablakon át esik be hozzájuk) és Lucy. A Vietnamban zajló háború őket is utoléri: Max-et behívják katonának, Lucy csatlakozik a háborúellenesekhez. Jude és Lucy, bár szeretik egymást, összebalhéznak, ezért a fiú elmegy egy tüntetésre, hogy kibékítse, ám lekapcsolják a rendőrök és (érvényes vízuma nem lévén) kiutasítják az országból.

Az Across the Universe nem csak a Beatles előtt tiszteleg (egyébként nagyon is stílusosan): a Hair hippy-feelingje és a The Wall szürrealizmusa ugyanúgy felfedezhető benne. Ami igazán sajátossá teszi, hogy nem akar sokat. Ez tényleg csak egy szabadságot szerető musical, semmi több: a háború csak a konfliktus megtestesülése, pusztán arra van, hogy a szerelmeseknek legyen min összebalhézni, arra, hogy legyen kiért aggódni - ez minden romantikus film sajátja. A film készítői nem akarták megváltani a világot és éppen ezért lesz ez a film sokkal több egyszerű musicalnél. Mert őszinte.

Az egyetlen dolog, amit nem értek és amit hiányosságként lehet felírni a film készítőinek, hogy vajon Sadie neve miért nem Michelle. És ez még talán elfogadható hibaarány egy több mint két órás filmnél.

10/10