Tegnap volt egy órám, a neve Üzleti etikett és protokoll, a tanár az a fajta ember, aki ha hozzá beszélsz, elvárja, hogy ne a zsebedben legyen a kezed, húzd ki magad, szóval olyan, akivel úgy kell viselkedned, mintha teszem azt a barátnőd anyja lenne. Aztán elgondolkodtam, hogy igazából milyen könnyen kezelhetőek az emberek úgy általában, csak ismerni kell, hogy az egyes személyek melyik típusba tartoznak. Utána már csak annyit kell tenni, hogy az agyunkat odakattintjuk a megfelelő típushoz és a világ legtermészetesebb dolga lesz, hogy hogyan kezeljük az illetőt.
Mikor ezt kifejtettem neki, K csak annyit kérdezett, hogy akkor én most ezt mégis hogy hívom. Seggnyalás? Mondtam, hogy ez azért durva, ráadásul rám még csak nem is jellemző, úgyhogy felejtse el. De most komolyan, nyaggatott, aztán mikor végre leültünk és megkaptam a sörömet is, mondtam neki, hogy nevezzük inkább túlélési ösztönnek. Ez persze nem volt elég, muszáj volt kijelenteni, hogy minimum a kettő keveréke, de inkább több minden. Na mindegy, nem is ez a lényeg.
A típusok persze csak egy nagy halmaz, amiben benne vannak a személyiségek, a maguk világával, kinek ilyen, kinek olyan, van akinek például pónilovak élnek benne, igazából ez már részletkérdés. De tényleg ijesztő, hogy mennyire egyszerű ez az egész. Múltkor is, ültünk egy helyen, iszogattunk mindenfélét és valahogy kilyukadtunk oda, hogy akkor most lehet-e itt élni vagy sem és egyáltalán, mi lenne jobb, ki kéne satöbbi. Persze ahogy az lenni szokott, viszonylag hamar idegrohamot kaptak tőlem a sajátos nézeteim miatt, ennél már csak az jobb, mikor vallásról kezdenek el velem beszélgetni... De visszatérve, ha ismered valamennyire azt, akivel beszélsz/írsz neki/akármi, akkor elég könnyen el tudsz jutni oda, ahova szeretnél. Mondjuk pont ennél a példánál elég csúnyán elbasztam, mivel nem akartam én annyira felhergelni K-t, mint ahogy sikerült, de aztán túljutottunk rajta valahogy.
Van még egy tanárom, ő például a Boszorkány, mindenki retteg tőle és olyan legendák keringenek róla, hogy ha valaki nem ismeri, akkor tényleg elkezd félni a vizsgától. Pedig egyszerűen arról van szó, hogy nem hülye, ha valaki szó szerint leírja neki azt, ami a könyvében van, akkor lelkiismeret-furdalás nélkül megvágja. Ha puskázol, lelőnek - nagyjából ennyi az ars poeticája a nőnek és mint ilyen, nem egy bonyolult dolog átverni és elhitetni vele, hogy akkor te tudod az anyagot. És kimondottan idegesítő, hogy vannak olyan gyökerek, akik ezt nem értik és kijelentik, hogy a jó kurva anyját annak a ribancnak, már megint megvágott, pedig én... Én meg csak nézek rájuk értetlenül, hogy mégis mi a faszom van, te vagy a hülye, nem ő és egyszerre közellenség vagyok, meg idióta. Ami mondjuk igaz is, de akkor is, lássuk már be, hogy ha olyan hülye valaki, hogy egy ennyire egyszerű embert nem tud kezelni, akkor mégis mit vár?
Aztán persze a nap végén megszűnik tanár/vizsgázó/alkalmazott lenni az ember és akkor meg lehet látni, hogy mocorog valami ott lenn a mélyben, ami már nem egy típus, hanem annál sokkal több. És ha tényleg fontos, akkor leásol odáig. Ha meg nem, az sem baj - ez van.
Persze akkor esélyed sincs meglátni a szivárványt és a lepkekakit.
Utolsó kommentek