Hétidézete

‎"It's the end of the world as we know it, and I feel fine."

Naptár

május 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

Utolsó kommentek

2010-es havibajok - Január

2010.02.05. 13:03 mujure

Új sorozatot indítunk, ami igazából nem saját ötlet, hanem az enestésektől van. Mivel annyi minden történik a világban egy hónap alatt, hogy csak kapkodjuk a fejünket össze meg vissza (pláne ilyenkor, választási évben), így hát a koncepció szerint havi rendszerességgel szubjektíven összefoglalnánk az elmúlt egy hónap eseményeit, így is átláthatóbbá téve a dolgokat. 2010 első hónapja január volt.

Január elsején elkezdődött az év. Meg kell szoknunk, hogy a kettes után nem két nulla jön, hanem egy egyes, ráadásul ez az év bizony sok minden érdekeset ígért, már ha csak a nagyvilág és kis hazánk eseményeit is nézzük, az ember magánéletében pedig egy év alatt mindig történik valami. Solyóm László (minden bizonnyal utolsó) újévi beszéde szerint például 2010 a megújulás éve lesz, és miután kőkeményen beszólt a politikusoknak, sőt, az embereknek is ("Megéreztük, hogy választási döntésünknek súlya van. Olyan következményekkel jár, amelyek bizony nemcsak a négy éves ciklusra, de annál is tovább érnek."-utal a 2006-os választásokra), felhívta a figyelmünket arra, hogy a korrupció virágzik az országban. De azért szerinte van remény, és mindenki menjen el szavazni.
Én speciel Székelyudvarhelyen voltam, ami igen-igen nagy élmény volt, mindenki nézze meg életében legalább egyszer.

Miután mindenki megfelelően lerészegedett 2009-10 fordulóján, jöhetett a néhány napi józanodással egybekötött pihenés. Nem úgy szkr-nek és rajongóinak, akikre 2.-án egy újabb ivászat várt, mivel hősünknek akkor volt a 22. szülinapja. Én épp hogy hazaértem Erdélyből, már mentem a már többször megénekelt Andersenbe, ahol egy nemrossz NeB!-sztori keretében szkr kegyetlenül berúgott. A szülinapi blokkba tartozik még, hogy elsején unokahúgunk ünnepelte a hetediket, ötödikén pedig az apja a 36-t.

Az ünnepdömping után jöttek a dolgos hétköznapok, esetünkben a vizsgaidőszak, ugye, de erről kicsit később lesz szó. Január 10-31. között tartották az Afrika-kupát, ami egy nagyon szórakoztató futballtorna szokott lenni egzotikus játékosokkal és libalegelő-jellegű pályákkal. Na, ez nem volt ilyen, botrányosan szar volt, ugyhogy ez nem is került volna be, ha 9-én nem támadták volna meg a togoi válogatott csapatbuszát fegyveresek, az eredmény három halott, és egy, a kormány által hazahívott focicsapat. Az afrikai futballszövetség erre négy évre eltiltották őket. Brávó. Ja, júniusban ez a kontinens tartja a foci VB-t. No comment...

Csak, hogy továbbra se boldogságban röpködjünk, elérkezünk január 12-höz: Haitit egy hetes erősségű földrengés rázza meg. A linkelt cikk másnap reggel készült, az áll benne, hogy "több száz, esetleg több ezer halott". Ez azóta több, mint kétszázezerre nőtt... Gyakorlatilag minden elpusztult, az országban kitört az anarchia, rabolnak, öldökölnek az emberek, a kormány tehetetlen. Elképesztő méretűvé dagadt viszont a segítségnyújtási hullám. Egy 7 éves angol kisfiú, Charlie Simpson például 15 és fél milliónyi angol fontot gyűjtött össze számukra azzal, hogy egy londoni parkban biciklizett naphosszat! Az ő története is bejárta a világot, érdemes elolvasni a cikket is. Szép az összefogás, kell a segítség, de még így is nagy kérdés, hogy Haiti mikorra tud talpraállni, vagy hogy talpra tud-e állni egyáltalán...

Ez a nap kis hazánkban is jelentős volt. Január 12-17 között volt ugyanis az újabb BKV-sztrájk. A metrón kivül gyakorlatileg minden egyéb közlekedési eszköz megbízhatatlanná vált, hol járt valami, hol nem, senki nem tudta mi a helyzet. A BKV teljesíthetetlen követelésekről beszélt, a szakszervezet viszont csak azt akarta, ami addig is járt nekik, a sofőrök csocsóztak a pihenőkben és a milliárdos végkielegítésekről beszéltek, az utasok meg szoptak. Természetesen ezt a vitát is rajtunk verték le, a dolgozó budapesti nép volt az, amelyik nap mint nap úgy ment munkába, hogy nem tudták, hogy jutnak oda, esetenként egy órát állva egy megállóban, mert olyan infót kaptak, hogy jár az adott járat. Elég nagy káosz volt a városban, de egy igazán jó megoldási lehetőséget sikerült találni: elindult a BKV-pótló, ahol emberek egymás között megoldhatták a BKV által felszámolt tömegközlekedést egy sokkal barátságosabb és szórakoztatóbb megoldás révén. Végül a hét végén sikerült megegyezniük a békávésoknak, minden újra járt, a BKV-pótló meg bulit hirdetett. Aztán jött a sosemlátott méretű havazás, ami ismét nehézkessé tette a BKV-közlekedést. Ez nem az ő hónapjuk volt, meg is érdemlik...

Erre a hétre esik szkr egyetlen vizsgája, 13-án volt a nagy nap, hogy a ménkű csapjon belé, nekem csak januárban hét darab volt, de 28-a örömteli napján nekem is véget ért. Alapvetően sokat kellett tanulni, de azért nem estünk depresszióba (14-én például elég erős NeB!-ivást csaptunk, ami délután kettőkor "csak egy sör"-rel kezdődött, és valahol a negyediken ért véget sok emberrel, sok alkohollal és 124 üres sörös üveg visszaváltásával..).

És akkor jön a politizálás. Mint szó volt róla, 2010 választási év, el is indult a kampány, amit elsőként a Jobbik nyitott meg (mármint hivatalosan) január 16-án. Sorban jöttek aztán a többiek, kivétel ez alól a Fidesz, amely nagy magabiztosságában csak márciusban kezdi, de azért plakátokat csak kiraktak... Meg 130 milliót gyűjtöttek csak úgy, hobbiból. Változás!-hirdeti a plakátjuk amit vagy Obamától loptak, vagy saját maguktól négy évvel ezelőttről. De nem kampányolnak, amúgy... Az LMP január 30-31-én tartotta kongresszusát, amin bejelentették, hogy ők bizony minden kampánnyal kapcsolatos kiadásukról be fognak számolni. Szimpatikus, aranyos, kicsit naiv... Az MSZP próbál túlélni, Mesterházy úr vezetésével kemény kampányba kezdtek, miközben a börtönben lassan összejön egy focicsapat az embereikből. Az MDF pedig közös listát indít az SZDSZ-szel, amivel még szimpatikusabbá sikerült tenni az így is haldokló pártot. És ez még csak a kezdet, a további havibajokban már nagyobb durvulásokról tudunk majd beszámolni.

A hónap utolsó hetében leszakadt az ég, rég óta először újra szánkóztam (mindezt január 30-án), majd az utolsó napon Roger Federer megnyerte 16. Grand Slam tornáját. Az Australian Openen gyakorlatileg nem volt ellenfele a svájcinak, olyan lazán verte le a pályáról például az elődöntőben Tsongát, vagy a döntőben Murray-t, hogy öröm volt nézni. Minden idők legnagyobb teniszezőjének bár minden rekord megvan már (egy kivételével: 20 hét hiányzik ahhoz, hogy ő legyen a legtöbb ideig világelső férfi teniszező), gyakorlatilag nincs ami motiválja. Hisszük mi, az igazi profik mindig találnak új célt. Az, hogy a valaha élt legnagyobb teniszező, nem vitás, de a sportolók körében is előkelő helyen állhat...

Végül, de nem utolsó sorban január 31-én volt kerek másfél éve, hogy barátnőt szereztem magamnak, és bár senki sem hitte volna, hogy idáig húzzuk egymás mellett, még mindig kitartunk. Ember küzdj, és bízva bízzál! Amúgy filmet néztünk (nagyon jó a Sherlock Holmes!!), és erről eszembe is jut, hogy január hónapban lett minden idők lenézetteb filmje az Avatar. Csak én nem láttam még...

Nagy vonalakban ennyi történt januárban, akinek hiányérzete van, kommentbe rinyálhat. Nagy izgalommal vetjük bele magunkat február szépségeibe, ami bizony sok szépet ígér, többek között reméljük a tavasz közeledtét és ennek a kurva hidegnek meg hónak az eltűnését. Kitartás, egy hónap múlva újra összefoglalunk!
 

Szólj hozzá!

Címkék: sorozat havibaj

A bejegyzés trackback címe:

https://krstf.blog.hu/api/trackback/id/tr91731521

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása