Történet egy vasdarabról, ami a szobámban termett, egy buliról egy  olasz robogóban és egy Madonna-koncertről, ami a 906-os éjszakain került megrendezésre. Buliztunk.

Az lett a mondás, hogy menjünk Jucusékhoz házibulizni, mert a) jófejek és b) hívtak. Mivel K mondta, hogy namáááááár, én meg nem nagyon szoktam elzárkózni az ilyen lehetőségektől, elindultunk. Vásároltunk valami söröket, aztán felmásztunk egy sötét lépcsőházban, ahol lift persze nem volt, hangok viszont igen is, amik megmutatták, hogy buli bizony már van. Ahogy megérkeztünk, egyből meg kellett volna jegyeznünk úgy tíz nevet, ami, ismerve az én kapacitásomat, pontosan úgy tízzel több annál, amire képes vagyok. Sokan kérdezik, hogy miért dohányzom, na például az ilyen helyzetekben baromi jól tud jönni. Az ember benn ül kicsit mindenkivel, baromi vicces, meg jófej, aztán fogja magát és kimegy a gangra cigizni, néhányan követik, elismételteti velük a nevüket és közben viccelődve megjegyzi, hogy "haha, nektek ugye csak egy (jelen esetben két) nevet kellett mejegyeznetek" és mindenki egyetért, nincs sértődés, mindenki boldog. És még nekem is van esélyem, hogy legalább néhányat megjegyzek a nevek közül.

Sörözgettünk egy darabig, egy idő után rendkívül okosra ittuk magunkat, aztán még egy pálinka is előkerült. Na most én nagyon szeretem a pálinkát, de ez valahogy különösképpen a szívemhez nőtt. Tényleg nagyon finom volt, itatta magát rendesen. Aztán mikor sikerült eljutni arra a pontra, hogy még ha tudnám is a neveket, akkor sem tudnám őket kimondani, elindultunk az Oktogon felé egy Vespa nevű helyre. Útközben tudtam meg, hogy ez egy olasz robogó neve, ami azért eléggé kíváncsivá tett. Sajnos csalódnom kellett, pedig eléggé felspannoltam magam, hogy úúúú, a kurva életbe, ha én csinálnék egy ilyen helyet, akkor tuti úgy nézne ki, mintha tényleg egy robogón belül lenne a buli. Szóval részeg voltam, na. A helyen aztán a kezemben termett még egy sör, aztán még egy és egy idő után valahogy egy pálinka is megtalálta hozzám az útját (utóbbit egyébként Lacitól kaptam, aki eredetileg whiskey-t akart adni, ahogy K-nak is tette, de mondtam, hogy az nem teljesen az én műfajom, pláne nem ilyen állapotban, úgyhogy kiegyeztünk a kis kedvencemben).

Mire ez történt, a társaság többi tagja (Jucus ugye, az akkori lakótársai, Eszter és Baba, aki szintén Eszter, de így kicsit egyszerűbb, Julcsi, aki az évfolyamtársa és Ági, aki a nővére Jucusnak) is rendesen beállt, nagyjából annyira, mint mikor az egyszeri szerencsétlent betonba öntötték a maffia megbízott képviselői (azért hozzáteszem, hogy volt még ott valami srác Lacin kívül, akit ha jól emlékszem szintén Lacinak hívtak. szóval a nevek azért adták magukat), azzal a különbséggel, hogy mozogni még tudtak. Tehát táncoltunk. Én is. Ezt a részét a dolognak különösebben nem tudom részletezni, aki látta már, tudja, hogy a ritmusérzékem jó, de a mozgásom katasztrofális, pláne, ha nem ilyen párban táncolós móka van, hanem egymással szemben kell állni és vonaglani. Na most ez mondjuk nem akadályozott meg abban, hogy határozottan túl jól érezzem magam.

Tekintve, hogy olyan rettenetesen sokat ittunk, hogy egyre inkább elhittük, hogy egy motor belsejében vagyunk, K-val úgy döntöttünk, hogy itt az ideje elindulni hazafelé. Ez vezetett addig, hogy végül másnaposan megtaláltam azt a bizonyos vasdarabot. Az Oktogonon szálltunk fel a 906-osra, de mivel várni kellett rá és a közelben egy építkezésnek nevezett tehetetlenség volt, mi pedig nagyon részegek, úgy gondoltuk, hogy a közterületen elhelyezett tárgyak a közé és elemeltem egy szép vasdarabot, K pedig egy akkora lécet, ami kábé kétszer volt nagyobb nála.

Részegen bátor az ember, pontosabban nem gondol bele abba, hogy mit csinál. Mi például simán felszálltunk a léccel és a vassal a buszra, előbbit keresztbe állítottuk a buszon, ami a közlekedést, mint olyat egy kicsit nehezítette ugyan, de ez minket a legkevésbé sem zavart. És hogy egy kicsit fokozzuk lehűtsük az indulatokat, még koncertet is adtunk. A Madonna szám, amit előadtunk mondjuk inkább nevezhető feldolgozásnak, mint magának a dalnak, amit az a szerencsétlen felvarrt arcú zombi énekel, de mi megtettünk minden tőlünk telhetőt. Magára az útra egyébként nem nagyon emlékszem, egyszer csak itt voltunk a Moszkvánál és ha már, akkor leszálltunk. A lécet leraktuk valahova, ahol úgy éreztük, veszélyes, mi pedig hazaindultunk.

Másnap reggel, délután egy körül, mikor másnaposan csoszogtam a konyha felé, hogy csináljak magamnak egy kávét, a szemem megakadt egy vasdarabon. Nem nagyon zavartattam magam, kimentem, főztem a kávémat. Ekkor átsuhant a gondolataimban egy vasdarab képe. Kicsit elcsodálkoztam. Aztán visszamentem a szobámba, hogy leellenőrizzem a fejemben lévő adatot. Mikor konstatáltam, hogy a vas tényleg ott van, kimentem a gangra, belekortyoltam a kávémba és rágyújtottam. Aztán tárcsáztam K számát.

És így a végére még annyit, hogy nem tudom, hogy melyik Madonna-nótát énekeltük, de K majd biztos megírja kommentbe. Ahogy az esetleges tévedéseket is kijavítja, legalábbis remélhetőleg.